Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Az erős immunrendszer titka

Az erős immunrendszer titka

Amikor egy idős Hölggyel/Úrral találkozom, mondjuk, úgy 90 felett, mindig nagyon érdekel, hogy minek köszönhető, hogy ennyi évet megélt.

Összességében a legtöbb a lelki okokra, pozitív hozzáállásra hívta fel a figyelmemet.

Ép testben, ép lélek. Igaz lehet, ez oda-vissza is. feltétlen hiszem, hogy ez kölcsönös együtthatása a következményeknek.

Az emberi immunrendszer szerintem egy részről felmenőktől hozott adott esetben pozitív genetikai adottság, de lehet ugyanakkor betegségre való hajlam is.

Én pl: szentül hiszem, hogy a fogaim egészségét genetikailag hoztam, ugyanis gyerekkoromban többségében elsumákoltam a fogmosást, ellentétben télen viseltem sapkát, s mégis érzékeny vagyok a fülfájásra.

Vannak dolgok, melyek ellen nem tudunk, bár ha már van róla tapasztalatunk, információnk, feltárt diagnózisunk sokat tehetünk azok tüneteinek enyhítésére, a betegség kialakulása ellen vagy szimplán erősíthetjük immunrendszerünket.

Miből fakad a bivaly erős immunrendszer?

A legtöbb dologra már azt kell, mondjam, hogy szinte szubjektív, vannak orvosok, akik a kötelező, a javasolt és még azon felüli oltásokra esküsznek, pl.

Sokan nem csak azért, mert egy hiteles személy állítása, sokkal inkább a kényelem vagy a félelem miatt választják. Ha beszedjük a gyógyszert, a teljes család felveszi az összes javasolt oltást a teljes élethossza alatt valamint az összes javasolt vitamint mondjuk szezonálisan, vagy időszakosan, de szedjük, azzal eljuthat egy test arra a szintre, hogy 80-90%-ban védve van a betegségektől? Nem gondolom és eddigi életem során a testem és környezetem megismerve is mást tapasztaltam.

Az immunitás bikája

A test és a lélek edzettsége határozza meg, mivel szemben képes ellenállni a szervezetünk. Szerintem.

A kemény munkát választottam a könnyen beszedhető pirulák helyett

Gyerekkorban az akkori kötelező oltásokon kívül nem kaptam mást, felnőtt korban pedig egyiket sem kértem. Gyógyszert akkor sem szedek ha ledőlök a lábamról. Nincs mire, egyszerűen nincs tünetem. 10 évben egyszer vagyok beteg, inkább mondjuk azt, hogy ágyban fekve fáradt, láz, fájdalmak, egyéb tünetektől mentesen.

Love your health! – Szeresd az egészséged!

Az egészséged a TE KEZEDBEN VAN:

  • egészséges táplálkozás
  • heti 5X 60 perc mozgás
  • alternatív gyógymódok
  • pozitív gondolkodásmód
  • prevenció, önellenőrzés, szűrések, önkontroll

Egyébként jó ötlet volna, hogy ha mondjuk a házi orvos vagy akár a rendszer maga összeállítana egy szűrővizsgálatot, személyre szabva, s minden év januárjában megkapnánk. Tisztelt XY…! Immunrendszere, egészsége fenntartása végett az alábbi szűréseket javasoljuk idén elvégezni.

  • fogászati szűrés
  • prosztata vagy mamográfiai vizsgálat (mert mondjuk már 40 év felett van az illető)
  • személyre szabottan, mondjuk magas vérnyomása van az illetőnek akkor kardiológiai vizsgálat
  • asztmás vlki - ….. szanatórium 1 hét vagy egyéb javaslat

Nem tartunk ott, nincs rá sajnos kapacitás, de ha 1 órát szánnánk rá, évente egyszer, akkor ezt a listát mi magunk is össze tudnánk állítani, amennyiben célul kitűznénk az önellenőrzés, önkontroll, önvizsgálat gyakorlását.

Önellenőrzés otthon lépésről lépésre

  1. Gondoljuk át, hogyan is élünk most, mennyire vagyunk vele elégedettek, min szeretnénk, vagyunk hajlandók, szükséges-e változtatni. (alvási szokások, táplálkozás, mozgás szegény/gazdag életmód, idő a szabadban, házkörüli teendők, szociális élet, gondolkodásmód
  2. A változáshoz tervre is van szükség. Iktassuk be a sétát, a napi mozgást, mindenki természetesen a saját állóképességének, immunrendszeréhez, testi adottságaihoz megfelelően. Erről részletesen, mint szilveszteri fogadalom, fogyókúra,diéta itt: Fogyókúra szabályok
  3. Milyen meglévő betegségeink vannak, milyen betegségek, gyengeségek fordultak elő a családban, felmenők körében? Milyen jellegű gyógyszereket szedünk jelenleg?
  4. Önellenőrzés gyanánt jöhet az éves szűrővizsgálatok listája

(először ami mondjuk általánosan javasolt, másod sorban pedig ami speciálisan minket érint)

Számos önvizsgálatot akár otthon is elvégezhetünk pl:

  • Vérnyomásmérés, vérnyomásnapló vezetése a felbőben

A legmodernebbek egyike, okos vérnyomásmérők széles választéka

Okos vérnyomásmérők széles választéka , Android , IOS

  • EKG mérés otthon, vidd magaddal, már a zsebedben is elfér

Személyi EKG-k megfizethető áron 30 másodperces EKG görbétől a 20 órás EKG Holter vizsgálatik számos választási lehetőség, a te pénztárcádhoz igazítva. A termékek orvostechnikai eszközök, azok méréseinek hitelességét a termék tanúsítványa támasztja alá.

Személyi EKG, az egész család használhatja

Otthoni EKG diagnosztikai készülékek széles választéka.

Önellenőrzés – Öndiagnosztika otthon

Személyi EKG

Mesterséges intelligencia – az otthonodban – megfizethető áron

  • Alváskontroll, éjszakai légzéskimaradás, apnoe, légzésfigyelő kicsiknek, nagyoknak

Alvási apnoe , Légzésfigyelő , Alvásmonitor készülékek.

Miért fontos jól aludni? Mire van hatással? Mire figyeljünk oda? Fordítsunk figyelmet a környezet megteremtésére!

Minden gyermek Isten legnagyobb ajándéka, a szülői szeretet gyümölcse, egy angyal, aki a földre száll.

Az egészséged a te kezedben, vagyis az ujjadon van.

Vércukormérés okosan

Viszlát vércukornapló, már minden az appban fellelhető. Akár orvos is láthatja a rendelőből, hogy te mit mérsz reggelente az elmúlt 2 hónapban.

Vércukormérés okosan a WHO ajánlásával

Okos vércukorszintmérő és kiegészítők . Android , IOS. 

Okosmérleg

Már nem csak a súlyod, de a testösszetételedet is részletezi, mint testzsír %, csonttömeg, test nedvességtartalma….

Testösszetételt elemző mérleg

Okos mérleg, Testanalizáló mérleg, Testzsírtömeg mérő

Személymérleg - amire nem gondolunk szívesen! De erre fogsz!

Aktivitásmérés, pulzuskontroll

Viatom ER1-V Visual beat

Pulzoximéterek , EKG-k , Okos Mérlegek, Aktivitásmérők.

Pulzusmérő kisokos

Árukereső.hu